Parkok, emberek ôrzik a kertek emlékét
Lázár Attila, néhai marosvásárhelyi virágkertész székely családból származott. Iskoláit Nyagyteremiben végezte, azután a kertészpályát választotta. Huzamosabb ideig segédként dolgozott. 1933-ban vált önálló kertésszé. A nagyapám volt, aki 1997 decemberében, 89 évesen hunyt el. Munkásságának nyoma még ma is látható Marosvásárhelyen, hiszen ô parkosította az orvosi és gyógyszerészeti egyetem elôtti teret, akkor kadétiskolaként mûködött az intézmény.
A fôtéri virágórát, ami a város jelképe lett, az ô javaslatára készítették el. Ha emlékeim nem csalnak, ô volt az Encsel Mór, a Metalotehnica kertésze is. De az ô munkáját dicséri a Savinesti, az Ady negyed, a Kárpátok sétány parkosítása is. Ha a rózsafák élnek, az a bizonyíték. Ôsszel árvácska, kéknefelejcs került a gruppokba, fagyosszentek után nyári pompába öltöztek a parkok, begónia, kékbojt, szálvia, szônyegvirág, dracéna díszítette a várost.
Kiszolgált minden rendszert, parkosított Bukarestben, fiatal korában dolgozott Vámosgálfalván a földbirtokosnál és Gyergyóban is. Segítette Teleki Gemma grófnôt akkor, amikor senki nem adott munkát neki. Van, aki emlékszik még, hogy a Bolyai utcában, egy- egy kapualjban árulta nagyapám virágait.
Nagytatám volt a példaképem. Nemzettudata, igazságérzete hatott rám. Sok emberben csalódott, mérgelôdött. Hogy megbocsátott-e vagy sem, azt nem tudom. Egy biztos, bízott az emberekben. Sok fiatalnak segített, de amikor munkaképtelenné vált, nem látogatták meg.
A Lapok
Régi szemüvegen keresztül nézve majdnem felismerhetetlen a Maros gát feletti szakasza. A víkendet csillogó újjá építette a városvezetés, de a valamikori népszerû Cementlapokat pusztulásra ítélte. Sajnos, többször beszélgettem Budapesten, Frankfurtban, Bécsben és Stockholmban a Lapokról, mint otthon. Nemrég Kanadában, azután otthon jártam.
Lélegzetünket is visszafojtva figyeljük/ a porzó vízhabot,/ mely a Niagara zuhataga nyomán/ a mélyben kavarog.
Eszméletlen a hatalmas/ magasság és mélység,/ a világ egyik csodája ez,/ semmi kétség.
Állapítjuk meg és bámuljuk/ az alágörgô vízfüggönyt, az örvénylô habot,/ míg Márton Peti szerényen a "de" kötôszóval/ említeni meri a CEMENTLAPOT.
S aztán okafogyottá vált/ a Niagara vízesése,/ érdektelen is lett volna/ a további emlegetése…
A Lapokra emlékezünk az/ Ontario tetején/ és valahogy úgy értjük magyarul a szót,/ hogy a Cementlapok Vásárhelyen/ csak néma, nem halott.
Hírek
Szavazás